Sajnoshogy a Lujzának beleégett a szivébe, amikor meghalt tavaly az uszkárja, mert tavaly meghalt az uszkárja szegénynek, és nem tudta, hogy kihez forduljon egy kis lelki segélyért, és mondta a Ferenc neki, mer a szókincse elég igényes, hogy nincsen garancia neki se arra, hogy visszanyeri a lelki egyensúlyát valaha is, legfeljebbb majd a következő évben, amikor majd letelt már a gyászév, a jósnő pedig azt mondta, hogy nem ég bele semmi az enber szívébe, amit maradandóan ki ne lehetne égetni, és hogy ha a viágeggyetem pulzusán tartja a verőerén a kezét, akkor majd meghallja az új világ eljövetelének a virágzását, és lelkével pedig röpdösni fog, mint a pihe, amelyet megmártottak előtte az örökkévalóság aranyporos vizében, és ezért a tanácsért csak egy felest kért a Lujzátol, akinek nem sikerült kiégetni a gyász beégett plazmáját a szivéböl, csak az abroszt, mert neki ma semmi sem sikerül, és olyan szerencsétlen, hogy még a retiküljéböl is kihullottak a kacatok, meg az olyan kis dol...

  Megláttam a gömböt. Egy képernyőre hasonlított. Gombok, potméterek, és pici világító ledek voltak rajta. Egy gömb alakú képernyő. A gömböt belül a kocsmáros holografikus képe töltötte ki, ahogy feleseket önt ki, aztán rámnézett, és azt mondta, hogy neki mindig igaza van. Rácsavarta a kupakot az üvegre, kirakta a felespoharakat a pultra, és beszedte a pénzt. A többiek mohón kiitták a feleseket, és visszatették a poharakat. Aztán megjelent az uszkár. Kicsi masnik lógtak a szőréből, és egy csengettyű volt a jobb első lábára erősítve. A Lujza uszkárja, aki egy éve elhalálozott, és akit évek óta gyászolt. Olyankor mindig egy likőrt kellett a Lujzának venni, és ünnepélyesen le kellett hajtani vele egy felest. Persze, én ki nem állhattam az ilyen női italokat, és körteízű felessel segítettem a felépülését, utána meg még eggyel, mert nagyon mély volt a fájdalma szegénynek.

  A gönb az tulajdonképpen egy mindenoldalú henger, amit addig hajtogattak, amig elvesztette az éleit, ezáltak olyan gördithetővé vált, hogy például elgurul, de állítólag csak kétoldalúan tekert mivel egyszeresen már be volt gönbölyödve, most nem a szó klasszikus értelmében, hanem inkáb ahogy a pöndörödést mondják, például, amikor megég a papír, mert az pöndörödik, de amikor beleejtik a csajok a svarckristály fülbevalót az olajkájhába vagy a mécsesbe, amikor kimegy a krimóban a villany az inkább gönbölyödik, és több oldalról beszűkül, ezáltal teret engedve a mellette levő dolgoknak. Ezzel szemben azt is hallhatjuk, mert mondta a Ferenc, hogy a jósnő, aki felesért jósol, és mindig berúg, nemcsak egy hülye luvnya, hanem egy opponens is, aki ha meghalgatják szépen, akkor majd megnyugszik, és nem mond többé hülyeségeket a lélekvándorlásról az univerzum közepe felé meg a csakratemetőkröl, ahol punnyadt lelkek bogarásznak az eldobott alkatrészek között, használható rezgésszámu lengéscsil...

  Úgy kezdődött, hogy jót veszekedtem a Lujzával, akivel nem szoktam ketyinteni, csak veszekedni, és magabiztosan indultam el a mellékhelyiség felé. Útközben nekidőltem a raktár ajtajának pihenni, mert volt már bennem a körteízű, jóminőségű felesből, de azért egészen fitten éreztem magam. A raktár ajtaja kinyílt, pedig a kocsmáros mindig zárva tartotta, hogy ne találjuk meg a mögötte felhalmozott kincseket. Több hétre való felest meg bort tartott ott műanyag palackokban, májkrém meg disznózsír volt a hűtőben, ami nem is volt nagyon mocskos. Mindig arról álmodoztunk, hogy egyszer bejutunk, és lakmározunk. Hát nekem most sikerült bejutnom, de a raktár nem volt ott. Legurultam egy lépcsőn. A májkrémek, és a jóminőségű italok helyett egy gép fogadott, éppen csak nem köszönt. Karok, gombok sokaságát láttam, különféle kijelzők, és lámpák villogtak, és fogaskerekeket. Hullámzott, forgolódott, és sípolt az egész, időnként gőzt eresztett ki magából. Belekapaszkodtam az egyik karba, és vélet...

Könnyebb volt észrevétlenül kijutnom, mint gondoltam. A többiek éppen a pult körül kiabálva igyekeztek átverni egymást. Mennyire máshogy hatott az a zaj, mint korábban. Olyan volt, mintha egy baromfiudvarba keveredtem volna. A pálló csirkeaprólék szaga a Jósnő nejlonszatyrában megerősítette ezt a benyomásomat. Ezeket a vitákat úgyis mindig a kocsmáros nyerte meg. Nála volt a butykos. A Károj csendben üldögélt az asztalánál. Nem lehetett tudni, hogy alszik vagy ébren van. Soha nem lehet tudni nála. Óvatosan bezártam magam mögött az ajtót, hogy ne keltsek zajt. Tavasz van és élesen süt a nap. Időbe telik, amíg hozzászokik a szemem. Soha nem megyek vissza. Az ott tartózkodásomnak nem volt kezdete és vége, mégis kijutottam. Mindig van egy elvarratlan szál, ahol el lehet kezdeni felfejteni a rendszert. Eltűnök, mint a Jocó annak idején. Ő egy darabig ott volt velünk, megvolt neki a Miselle, mindenki ő akart lenni, aztán egyszercsak nem volt ott. Néha került csak szóba. Szerintem engem egy r...